Október 24 és 27 között a fotózás szerelmesei profik és amatőrök egyaránt megtöltötték a New York-i Javits Centert, hogy megismerjék a fotóvilág újdonságait. A kiállításra és a konferencia számos előadására, illetve az oktatási események többségére csak hosszú sorbanállás után lehetett bejutni. Az előzetes regisztrációk során több eseményre olyan nagy volt az érdeklődés az újdonságok iránt, hogy nagyon hamar elfogytak a helyek. Lehetetlen volt résztvenni minden olyan eseményen, ami az egyes embereket érdekelte, hiszen több mint 100 konferencia szekció, oktatási előadás és több fotóséta alkalmával ismerkedhettek a résztvevők az ujdonságokal. A PhotoPlus minden évben a legnagyobb észak-amerikai fOktóber 24 és 27 között a fotózás szerelmesei profik és amatőrök egyaránt megtöltötték a New York-i Javits Centert, hogy megismerjék a fotóvilág újdonságait. A kiállításra és a konferencia számos előadására, illetve az oktatási események többségére csak hosszú sorbanállás után lehetett bejutni. Az előzetes regisztrációk során több eseményre olyan nagy volt az érdeklődés az újdonságok iránt, hogy nagyon hamar elfogytak a helyek. Lehetetlen volt résztvenni minden olyan eseményen, ami az egyes embereket érdekelte, hiszen több mint 100 konferencia szekció, oktatási előadás és több fotóséta alkalmával ismerkedhettek a résztvevők az ujdonságokal.

A PhotoPlus minden évben a legnagyobb észak-amerikai fotográfiai konferencia, ahol a gyártók bemutatják a legmodernebb technológiákat, termékeiket és híres fotósok és filmesek osztják meg titkaikat az érdeklődőkkel.

Talán elegendő annak érzékeltetésére, hogy milyen sok téma merült fel az eseményen, azt leírni, hogy milyen szekciókat szerveztek. Igy külön szekciók keretében tárgyalták meg a résztvevők az üzleti élet, a marketing, a hirdetések, a fotóujságírás, a fotószerkesztés, a fotó-művészet, a világítás, a videózás, a virtuális valóság, a portréfotózás, a fotó-utómunkálatok (retusálás), az utazási fotózás, a tájkép fotózás, az esküvő fotózás témaköreit.

A felsorolt témákban sor került olyan előadásokra, amely főként az “átlagfotósok” számára voltak érdekesek, voltak intenzív csoportok és természetesen a profik számára mesterkurzusokat is tartottak.

Azoknak a résztvevőknek, akik egy-egy konkrét területre szerettek volna koncentrálni, azok számára egésznapos intenzív oktatást szerveztek. Például a Photoshop, a Lightroom, a világítás, a szerkesztés témaköreiben. Ezek az általában 5 órás kurzusok lehetőséget nyújtottak arra, hogy a tanulni vágyók többet megtudjanak az alapoktól, és a tanfolyam végén olyan kiterjedt ismereteket szerezzenek meg, amelyeket azonnal gyakorolni tudnak.

Egy apró példa álljon itt ennek illusztrálására. Az egyik, a világítás tanfolyamon a résztvevők megtanulhatták, hogy egyetlen, viszonylag kis fényforrás és egy borosüveg segítségével, hogyan lehet a portréfotózás során különleges hatásokat elérni.

Az egyik legnépszerűbb oktatási forma a fotóséta volt. Itt a résztvevők új fajta fotó felszereléseket próbálhattak ki a New York-i utcákat használva háttérként. Ezeknek a fotósétáknak a célja, hogy a résztvevők megtanuljanak új dolgokat, például világítási trükköket.

A PhotoPlus 2017 kiállításon több mint 200 kiállító mutatta be legújabb termékeit, fényképezőgépeket, objektíveket, képalkotó hardvereiket, szoftvereiket, valamint fotózási tartozékait, például nyomtatókat és természetesen sor került a legmodernebb technológiák bemutatására is a fotográfia és a filmkészítés világában.

Az esemény egyik legnépszerűbb rendezvénye az u.n. “Test Drive” elnevezésű bemutató volt. Itt a résztvevők kézbevehették a bemutatott eszközöket, hiteles szakértők magyarázták el azok működését, előnyeit. Természetesen minden résztevőnek külön-külön volt lehetősége a személyes ismerkdeésre a cégek munkatársaival és a termékekkel, szolgáltatásokkal.

A Test Drive-on, a kiállításon és a konferencián alapvetően két fő nagy téma köré csoportosultak a bemutatott eszközök, illetve elhangzott előadások.

Az egyik a professzionális fotósok számára ajánlott profi termékek, különösen a munkájukat megkönnyítő segédeszközök, például állványok, övek, táskák bemutatására került sor.

A másik nagy terület a mindennapi fotósok számára használatos és a képmegjelenítés eszközei voltak. Itt különösen kiemelendő a különböző anyagú fotónagyítások és a nagyközönség számára készülő fotó-albumok óriási választéka. Az egyik legérdekesebb fotómegjelenítés a szögekből “kivert” fotónagyítás volt.

Bárki lehet fotográfus! Bárki lehet fotográfus?

A konferencia egyik fő üzenete az volt, hogy a jövő a tömegfotózásé. Ennek egyértelmű oka az okostelefonok és a közösségi média elterjedése. Ma már az okostelefonok közül számos készülék többet tud, mint egy-egy “amatőrök” számára készített fényképezőgép. Hiszen egy jó oksotelefon már jobb felbontással rendelkezik, mint számos fényképezőgép. S vannak más érvek is e mellett. Például számos okostelefon egymagában képes panoráma képek készítésére, amit a fényképezőgépek önmagukban nem, csupán számítógép segítségével, szoftveres uton tudnak csak megoldani.

Egy okostelefonnal készül a tv-riport

Egy okostelefonnal készül a tv-riport

Az okostelefonok képesek a képek azonnali megosztására a közösségi média oldalain. Ezért a fényképezőgép gyártók egyre inkább koncentrálnak a komolyabb fényképezőgépek piacára. Ezek a komolyabb gépek természetesen a profi fotósok számára készülnek, de az igényes amatőrök is ezeket a kamerákat keresik.

A fotózás új utakon jár. Ennek okát több előadó is a közösségi média terjedésében látja. a Többen is hangoztatták, hogy a fotósok számára a legfontosabb a bizalom és a hitelesség megteremtése. Ehhez pedig hozzá tud járulni elsősorban az Instagram, valamint a twitter és persze a Facebook is.

Shreditor

A konfernecián új fogalmakkal is megismerkedhetett a közönség. Az egyik ilyen a shreditor volt. A kifjezés valójában három angol szó összetételéből született: Shoot, Produce, Edit. Leginkább egy új foglalkozásként írható le a kifejezés jelentése. Egy olyan valaki, aki egy személyben fényképész, producer és szerkesztő egyaránt.

Korábban a film- és videokészítéshez alapvetően csapatra, több emberre volt szükség, aki együtt dolgozott a filmek elkészítésén. Külön volt fényképész, operatőr, szerkesztő, producer, más és más személy végezte a képek, a videó felvételét, szerkesztését, vágását. Minden feladatot más szereplő hajtott végre. Ez napjainkra nagy változáson ment át. A digitális fényképezőgépek és a filmkészítés világának technikai fejlődése következtében sok fotós és filmes szakember számára fontos, hogy a videókészítés minden elemét megtanulják, s a technikai fejlődés következtében sok mindent maguknak kell csinálniuk.

Igy jött létre a Shreditor, aki egyszemélyben megszervezi a filmkészítésének körülményeit, aki ellátja az operatőri és a szerkesztői, vágói feladatokat is.

Egy magyar származású amerikai professzor, Bárdos Károly, tudósítónak ehhez hozzátette, hogy ez az “egyszemélyes” szerep különösen az okostelefonokkal készítendő alkotásokra igaz. Ma már filmfesztiválokat is rendeznek a világon, olyanokat, amely az okostelefonokkal készített videoalkotásokat versenyeztetik, és mutatják be – tette hozzá Bárdos Károly. Az egyik ilyen “Okostelefon Video Fesztivál Indiában van.

A shreditorok által készített videofilmek bemutatóján számos olyan filmet láthatott a konferencia közönsége, amelyre korábban azt mondhattuk volna, hogy “spot”, azaz reklámfilm. Ez a kifejezés is változóban van. Hiszen ezek a kisfilmek a közösségi médiába “ágyazódnak be”. Persze ettől még nem lesznek media termékek, ettől még hirdetések maradnak.

Ami a konferencián bemutatott filmek érdekessége volt, hogy nem történeteket meséltek el, hanem hangulatot, életérzéseket mutattak be.

Bizalom és hitelesség

Jelen tudósítás készítője számára az egyik legfontosabb előadást Andrew Fingerman tartotta.

Szerinte az ügyfelek figyelmének felkeltése egyre nehezebb A “Disturbance Age of Building Audience” című előadásában Andrew Fingerman, a PhotoShelter vezérigazgatója elmagyarázta, hogy az ügyfelek “őrült elfoglaltnak” tekintik magukat, részben azért, mert figyelmüket elsősorban az Instagram, a Facebook és más közösségi média oldalak kötik le.

Fingerman szerint számos ügyfél nem válaszol a telefonhívásokra és sokszor még az e-mailejeiket sem olvassák el. Erre oda kell figyelni annak, aki szeretne sikeresen kommunikálni ügyfeleivel. Sok közülük ugyanis a “közösségi média-függő” személy. Tehát a közleményeinket ennek figyelembe vételével kell közreadni.

Fingerman előadása során számos jó tanácsot adott a hallgatóság számára. Szerinte a közönség a “bizalomra és hitelességre épit”. Ehhez pedig egyik legfontosabb tanácsa az volt, hogy “Legyél szakértő!” Ez alatt azt értette, hogy a sikeres személyiség megpróbál valamely szűkebben vett területre koncentrálni. Példaként azt a fotós hozta fel, aki specializálta magát a galambfotózásra és így lett sikeres fotografus.

Fingerman szerint a siker mérhető, de csak akkor, ha meghatározza valaki, hogy a közönsége mit szeretne tőle látni. Ehhez hozzátette, hogy “Your brand is your magic.” Leginkább úgy fordíthanám magyarra, hogy amire szükséged van, az a Te személyed, a Te márkád varázsa.

Tanácsai között kiemelte, hogy fontos a “megosztás”. Elsősorban az Instagramot és a Facebook-ot emelte ki. Ezek a platformok alkalmasak arra, hogy egy-egy fotós saját oldalára vonza a figyelmet és elmondja a képei mögött rejlő történetet, mert arra készteti az embereket, hogy kövessék. Pete Souza az Fehér Ház egykori fotósának sikerét hozta fel példaként, aki Barack Obama elnökségének volt fotósa, de nemcsak a képeket, hanem az azokhoz tartozó történeteket is megosztotta.

A 2017-es PhotoPlus Expo szervezői bejelentették, hogy természetesen 2018-ban is lesz kiállítás és konferencia.

A PhotoPlus Expo kiállításról és konferenciáról készült fotóriport ide kattintva megtekinthető.

WBPI / Barát Tamás