A túraszervezők és az utazási irodák is bekapcsolódnak a 112-es segélyhívó szám népszerűsítésébe

Az Európai Bizottság felkéri a túraszervezőket és utazási irodákat, valamint a Nemzetközi Utazási Irodák és Túraszervezők Szövetségét, az ECTAA-t, hogy honlapjaikon, e-jegyeiken és a főbb idegenforgalmi célállomásokon hirdessék az egységes európai segélyhívó számot, a 112-t.

A 112-es szám az európai segélyhívó szám, amely az EU minden országából ingyenesen hívható, vezetékes és mobiltelefonokról egyaránt.

A 112-t tárcsázva a megfelelő segélyszolgálatot érjük el (helyi rendőrség, tűzoltóság vagy orvosi ügyelet), és több európai nyelven is beszélhetünk.

A szám a hét minden napján 24 órában működik. A 112-es számot mára valamennyi uniós tagállamban lehet tárcsázni, a még meglévő nemzeti segélyhívó számok (például 999 vagy 110) mellett. Dánia, Finnország, Málta, Hollandia, Portugália, Románia és Svédország úgy döntöttek, hogy saját nemzeti segélyhívó számuk is a 112 lesz. A 112-es segélyhívó szám használatát már az EU határain kívül, például Svájcban, Horvátországban, Montenegróban és Törökországban is bevezették.

Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke így nyilatkozott: „A közlekedési vállalatok már csatlakoztak a 112-es szám megismertetését célzó kampányhoz, de a túraszervezők és utazási irodák segítségére is szükség van. Fontos, hogy az európai polgárok tudják, segítségkéréshez csak egyetlen telefonhívásra van szükség, bárhol is legyenek az EU-ban.”

Az ECTAA elnöke, Boris Zgomba szerint: „Az ECTAA támogatja a Bizottság 112-es segélyhívóval kapcsolatos figyelemfelhívó kampányát. Szívesen veszünk részt ebben a kampányban, mivel mi is úgy gondoljuk, hogy az egységes, az egész EU-ban működő segélyhívószám óriási segítséget jelent az utasoknak – ügyfeleinknek –, akik külföldre utazva nem feltétlenül tudják, milyen telefonszámot hívjanak vészhelyzetben.”

A 112-es hívószámon bárki kérhet segítséget. Például egyszer egy belga cserkészcsapat eltévedt a romániai Gyorok (Ghioroc) falut környező erdőben. Egyikük ismerte és felhívta a 112-es segélyhívó számot. A kezelő meghatározta a csoport pontos földrajzi helyzetét, és értesítette a polgárőrséget, így a csapatot kimentették. Egyikük hipotermiás sokkban volt, de a gyors közbelépésnek köszönhetően életben maradt.

Egy nemrégi Eurobarométer felmérés szerint ma 5 millióval több európai ismeri a 112-es segélyhívó számot, mint egy évvel ezelőtt.

Egy évvel ezelőtt az Európai Bizottság alelnökei, Neelie Kroes és Siim Kallas felkérték a közlekedési vállalatokat, hogy kapcsolódjanak be a 112-es számot az utazók körében népszerűsítő kampányba. A kampányban több mint 30 vállalat és szövetség vett részt. Keretében az e-jegyeken, a fedélzeti magazinokban, a társaságok honlapjain és az ügyfelekkel kapcsolatba kerülő alkalmazottak révén hívták fel a figyelmet a 112-es hívószámra. Az alábbi képen látható, hogy a Brussels Airlines hogyan népszerűsítette a számot fedélzeti magazinjában

A 112-es hívószám használatáról készült jelentés főbb megállapításai a következők:

  • Az uniós lakosok 51%-a hívná a 112-t, ha hazájában éri valamilyen vészhelyzet, ami a 2012-es 47%-hoz képest javulást képvisel.
  • Öt országban legalább az emberek fele tudja, hogy a 112 az egységes európai segélyhívó szám, ezek: Lengyelország (57%), Szlovákia (55%), Finnország (54%), Luxemburg (53%) és a Cseh Köztársaság (50%).
  • A saját hazájukból is a 112-t hívók aránya Svédországban 96%, míg Görögországban csak 2%.
  • Az angolt az Egyesült Királyságon, Írországon és Máltán kívül 25 európai ország híváskezelői beszélik.
  • Francia nyelven (Belgiumon, Franciaországon és Luxemburgon kívül) 14 ország fogadja a hívásokat: Bulgária, a Cseh Köztársaság, Finnország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Spanyolország.
  • Németül összesen 16 országban kérhetünk segítséget: Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Finnországban, Magyarországon, Olaszországban, Litvániában, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban, Szlovákiában, Spanyolországban és Romániában (valamint természetesen Ausztriában, Belgiumban, Németországban és Luxemburgban).
  • Az Egyesült Királyság területén a segélyhívó központok tolmácsszolgáltatást alkalmazva 170 nyelven állnak a bajba jutottak rendelkezésére, míg a francia központok összesen 40 különböző nyelven tudják fogadni a hívásokat.

Forrás: europa.eu – Sajtóközlemény