2013. április 18-án harmadik alkalommal, az Európai CSR Díjért zajló nemzeti verseny győzteseinek kihirdetésével egy időben rendezik meg az Európa több országában már évek óta nagy népszerűségnek örvendő CSR Piac kiállítást Magyarországon is.
A rendezvény fővédnöke Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. A CSR Piac kiállítást a KÖVET Egyesület rendezi.
A CSR Piac (CSR MarketPlace) a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról a CSR Europe által 2005-ben útjára indított kezdeményezés, mely olyan innovatív fórumot teremt, ahol informális környezetben van lehetőség a vállalati jó gyakorlatok megosztására. A CSR Piac kezdeményezésről bővebb információk ide kattintva érhetők el.
A CSR Piac kiállítás tervezett programja ide kattintva megtekinthető.
A KÖVET ismét pályázatot hirdet a környezetért és a társadalomért, munkavállalóikért és fogyasztóikért felelősséget érző hazai kis-, közép és nagyvállalatok számára, amelyek tevékenységüket is ezen szempontok szerint alakítják, és alkalmazzák a felelős vállalatirányítás eszközeit.
CSR Europe
A CSR Europe Európa vezető üzleti hálózata a vállalatok társadalmi felelőssége területén. Tagjait mintegy 80 multinacionális vállalat és 33 nemzeti partnerszervezet alkotja (köztük Magyarországról a KÖVET Egyesület). Elsődleges küldetése, hogy segítséget nyújtson tagvállalatainak a CSR üzleti tevékenységükbe történő integrálására.
A CSR Europe platformot biztosít:
- a vállalatok jó gyakorlatainak megosztására a CSR területén,
- új együttműködések létrehozására az üzleti szféra és az érintettek csoportjai között,
- a modern üzleti és politikai szféra formálására fenntarthatóság és versenyképesség kérdéskörében.
A szervezetet tapasztalt európai üzleti vezetők alapították 1995-ben válaszként az Európai Bizottság elnöke, Jacques Delors felhívására. Azóta olyan üzletemberek hálózatává nőtte ki magát, amelyik a CSR programok, kezdeményezések élvonalában tevékenykednek Európában és a világban. A CSR Europe-ról bővebb információk ide kattintva elérhetők.
Forrás: KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért