Az Európai Unió a Süddeutsche Zeitung nevű német napilapnak ítélte oda a megkülönböztetés problémájának tudatosításáért járó „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” díjat. A második helyen Balla István, a FigyelőNet újságírója végzett a „Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek” című cikkel. Egy Finnországból érkezett cikk pedig különdíjban részesült a szegénység és a diszkrimináció közötti összefüggés kihangsúlyozásáért.
A szervezők mindhárom nyertest egy tetszés szerinti EU-országban tett tanulmányi úttal jutalmazzák majd. Az Európai Bizottság 2010-re is meghirdeti újságíródíját.
„A kapcsolódó problémák bemutatása útján a sajtó kulcsszerepet játszhat a diszkrimináció, az előítéletek és a sztereotípiák leküzdésében. Az újságírók vitát indíthatnak, véleményt formálhatnak és felhívhatják társadalmaink figyelmét az olyan fontos kérdésekre, mint például a diszkrimináció,” – mondta Viviane Reding, a Bizottság alelnöke és jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős európai biztos.
„A sokszínűség és a társadalmi befogadás Uniónk olyan alapértékei, melyek a jelenlegi gazdasági kontextusban még nagyobb jelentőséget kapnak. A mai nyertesek jelentősen hozzájárultak a diszkriminációval kapcsolatos problémák tudatosításához, és remélem, hogy ez még több újságírót ösztönöz majd a 2010-es versenyen való részvételre.”
A Brüsszelben megrendezésre kerülő ünnepség azokat az újságírókat részesíti elismerésben, akik írásaikon keresztül igyekszenek hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek jobban megértsék a sokszínűség előnyeit. Az ilyen tudósítók arra ösztönzik olvasóikat, hogy közelebbről megvizsgálják és részletesebben átgondolják a megkülönböztetéssel és az egyenlőtlenséggel kapcsolatos kérdéseket. A Bizottság az idén különdíjjal jutalmaz egy a szegénység és a diszkrimináció közötti összefüggéseket megvilágító cikket.
A 2009-es díjnyertesek
Az első díjat Kathrin Löther, egy fiatal német újságíró-hallgató nyerte a Süddeutsche Zeitung-ban „Das Lieben der Anderen” („Mások szeretete”) címen megjelent cikkéért. A nyertes cikk a fogyatékkal élő emberek közötti szeretetet vizsgálja, rendkívüli melegséggel és humánus módon megközelítve a kérdést.
A második helyen Balla István végzett „Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek” címen a FigyelőNet című magyar online magazinban megjelent cikkével, melyben a roma gyerekek életkörülményeit tárja fel.
A különdíjat pedig Hanna Nikkanen kapta „Kerrosten välissä” („Félúton megrekedve”) című cikkéért. A havonta megjelenő Voima folyóiratban közzétett cikk egy szegénységben élő finnországi bevándorló történetét mondja el.
A nyertes cikkek az alábbi címen érhetők el: http://journalistaward.stop-discrimination.info/
A 2010-es pályázat megnyitása
Időközben a 2010-es újságírói díjra is beküldhetők a pályázatok. A versenyen a nyomtatott és
az online sajtó minden olyan újságírója részt vehet, aki írásaiban a faji vagy etnikai hovatartozás, vallás vagy hit, életkor, fogyatékosság vagy szexuális irányultság miatti megkülönböztetéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A pályázó cikkeknek 2009. szeptember 1. és 2010. szeptember 17. között kell megjelennie egy az EU 27 tagállamának egyikében főszerkesztőséggel rendelkező sajtóorgánum nyomtatott vagy online kiadványában. A cikkek az újságírói díj weblapján keresztül 2010. szeptember 17-ig küldhetők be.
Az Újságírói Díj pályázat az EU „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” kampánya keretében szervezett tudatosító tevékenységek részét alkotja. Az idei verseny szervezésében partnerként vesz részt a European Youth Press, a European Journalism Centre és az Association of European Journalists.
A nyertes pályázatokat az EU a 2008 novembere és 2009. augusztus vége között a 27 tagállamból beküldött több mint 500 cikk közül választotta ki. A zsűri tagjai külön kiemelték a beküldött cikkek magas színvonalát. A szervezők mind a három európai nyertest egy tetszés szerinti EU-országban tett tanulmányi úttal jutalmazzák majd.
Forrás: ec.europa.eu
CCO/FPI Info