Új Google adatvédelmi irányelvek

Március 1-én életbe léptek a Google új adatvédelmi irányelvei, melyek alapján szabályozzák, hogy a felhasználók általi adatforgalomból milyen információkat és milyen céllal gyűjt a vállalat, illetve ezen információkhoz való hozzáférhetőséget milyen feltételhez kötik.
A Google közleményében és felhasználóinak küldött elektronikus levélben tájékoztatta felhasználóit arról, hogy az eddigi 60 irányelvét felváltva, most egy rövidebben és egyszerűbben olvasható szabályzat alapján működik tovább. A változást a felhasználói élmény javításának eszközeként indokolták meg, hiszen az új szabályok a könnyebb mozgást hivatottak elősegíteni például: a Gmail, Google Naptár, Picasa, Google Keresés és a Youtube között.

Ezen termékek közötti átjárhatóság és a megosztások kezelése így egyszerűbbé válik. Az új rendszer segítségével szeretnék a keresési találatok pontosságát javítani és magát a keresési folyamatot felgyorsítani.
Ugyanakkor magában az ismertetőben is olvasható, miszerint a Google, mostantól kezdve megjegyzi például a felhasználók kapcsolattartási adatait, melyek alapján megosztási opciókat kínálhat majd. Továbbá az eddig, a felhasználók által megadott adatokat összegyűjti, integrálja és az így felállított profilokat felhasználja az egyes Google platformokon megjelenő reklámok személyre szabásához is.
Az új szabályozással kapcsolatban máris ellenérzéseket váltott ki az is, hogy március 1-től a chaten folytatott beszélgetésekből is kigyűjthetik az információkat. A cég indoklásában arra hivatkozik, hogy így a gyakran használt sajátos kifejezéseket, a program később már nem kezeli hibaként.
A The Washington Post ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a rendszer jelentős mennyiségű adat összegyűjtésére és integrálására lesz képes. Ilyen adatok lehetnek többek között, a használt készülékek típusai, az operációs rendszerek verziószámai, egyedi azonosítók és mobilhálózati információk.

Tehát a Google az új adatvédelmi irányelvekkel, egyrészről a felhasználó saját magáról megadott adatait (név, email cím, telefonszám…), másrészről a keresések és a programok használata során kapott információkat (naplóadatok, személyes szokások, fizikai koordináták) rendszerezve hoz létre egy minden felhasználóra kiterjedő adatbázist. Azonban az adatgyűjtésre a cégnek csak akkor van lehetősége, ha a felhasználó bejelentkezett állapotban használja valamely Google terméket.

CCO info / Kovács Szabina