Szeptemberben nyílik az első ReklámFeszt

Idén soha nem látott összefogás valósul meg a kommunikációs szakmai szervezetek között. A ReklámFeszt, melynek alcíme reklám, PR és média közelről számos eddig külön-külön működő szakmai eseményt ölel majd fel. A Reklámszövetség kezdeményezésére megvalósuló őszi közel egyhetes jamboree-nak az Akvárium Klub ad otthont és tizenegy különböző szervezet képviselteti magát a DIMSZ, az IAA Magyar Tagozata, az IAB, a MAKSZ, az MKMSZ, az MLE, az MPRSZ, az MRSZ, az ÖRT, a PMSZ és a PPT. A szervezők várják a további csatlakozókat.

ReklámFeszt

A program széleskörű: a szakmai konferenciától a workshopon és kiállításon át a filmvetítésig, gálaestig és díjátadóig. A szervezők szándéka szerint a fesztivál számos korábban külön megrendezett szakmai és közönség-eseménynek ad majd közös ívet, anélkül, hogy azok önálló identitását befolyásolná, bízva ugyanakkor abban, hogy az egyes események a szinergia kihasználása révén erősítik egymást.

A szakmai program összeállításának alapelve, hogy az egyes szakmai szervezetek a rendelkezésre álló időszakot és az adott helyszínt saját programokkal töltik meg, egy előre rögzített munkamenet mentén. Minden szervezet felelősséget vállal a saját szakmai programjáért, így valamennyi résztvevő lehetőséget kap arra, hogy önállóságát a lehető legnagyobb mértékben megtartva a saját elképzeléseinek megfelelően bonyolítsa le az eseményét.

A szakmai minőség és a koherens végeredmény biztosítása érdekében mindazonáltal a résztvevő szakmai szövetségek közös grémiumot hoznak létre, amelynek központi magját a Reklámfesztivál gondolatiságát kidolgozó alapító személyekből álló csapat képezi: Mezriczky László, Nagy Bálint, Gosztonyi Csaba, Pőcze Balázs és Urbán Zsolt. A szakmai grémiumba a résztvevő szakmai szervezetek további 1-1 főt delegálhatnak.

„Közös késztetés mutatkozott a marketingkommunikációs szakmai szervezetekben az összefogásra, mi meg egyébként is terveztük a Reklámkonferencia és a Reklámhét összevonását egy nagyobb szabású gazdagon strukturált budapesti eseménybe, melybe meghívtuk valamennyi társszervezetünk eseményeit, így az új projekt nemcsak az MRSZ-é, hanem valamennyi szakmai szervezeté együtt” – mondta el Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség elnöke.

 

 

 

A szervező fesztiváliroda feladataiért és a kommunikációért a HD Group felel.

 

Forrás: mrsz.hu