14 vállalat verseng a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat fődíjaiért

Kiemelkedő számú résztvevő jelentkezett a Magyar Adományozói Fórum 2012-ben meghirdetett MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatára, amelyen összesen 32 hazai vállalat indult legkiemelkedőbb támogatási programjával.

A független bíráló bizottság végül 14 pályázatot juttatott a döntőbe, amelyek közül az egyes kategóriák nyerteseit a MAF október 4-i konferenciáján hirdetik ki a szervezők.

A Magyar Adományozói Fórum MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázata az innovációt, a partnerséget és a hatást vizsgáló szempontrendszer alapján értékeli és díjazza a hazai vállalatok példaértékű támogatási programjait, társadalmi befektetéseit.

A CSR tevékenységeken belül kifejezetten a vállalatok önálló támogatói programjaira fókuszáló díj célja hogy a vállalatok példaértékű társadalmi befektetési programjainak bemutatásával, elismerésével és a lehető legszélesebb körű publikálásával hozzájáruljunk az üzleti szektor társadalmi szerepvállalásának erősítéséhez, továbbá a vállalati döntéshozók ilyen irányú szakmai munkájának inspirálásához, személyes szerepvállalásuk növeléséhez.

„Legnagyobb örömünkre az idén is rendkívül színvonalas pályamunkákat nyújtottak be a jelentkezők, amelyek között egyaránt megtalálhatóak voltak a hazai kis-, közép- és nagyvállalatok programjai. Biztató jelenség, hogy egyre több vállalat alakítja ki proaktívan és stratégiai alapokra helyezve támogatási tevékenységeit.” ­- mondta el Dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója.

A független bíráló bizottság munkájában Erős Antónia, az RTL Híradó műsorvezetője, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, Füzesy Tamás, az Erőforrás Alapítvány/ United Way Magyarország ügyvezetője, Hargitai Lilla, a Médiaunió Alapítvány ügyvezető igazgatója, Nagy Bálint, az IBS Marketing Tanszékének vezetője és Svékus Márton, a Common Purpose igazgatója vettek részt.

A MAF pályázatának döntőjében a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban az alábbi, ábécé sorrendben felsorolt 14 vállalat programjai vesznek részt:

  • AVON Magyarország Kft.- Aláírásgyűjtés a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállására emelésének parlamenti napirendre tűzéséért
  • E.ON Hungária Csoport- E.ON Családi Foci Program
  • Erste Bank Hungary Zrt.- good.be Social Enterprise Financing Program / Romani Design
  • JOBGROUP- REHABJOB
  • KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.- Hátrányos Helyzetűek Oktatása Program
  • Magyar Cetelem Bank Zrt.- Cetelem Zöldsuli Program
  • Mars Magyarország- Pedigree Örökbefogadási Program
  • METRO Kereskedelmi Kft.- Express kiszállítás az áruházból a rászorulókig
  • MOL Nyrt.- MOL Tehetségtámogató Program 2011
  • PwC Magyarország – „Másokról szól” társadalmi felelősségvállalási pályázat
  • Raiffeisen Bank Zrt.- Önkéntes fiatalok akcióban
  • Tchibo Budapest Kft.- Tchibo – Kávészünet Trendhagyó Irodalomóra Program
  • UPC Magyarország Kft.- Kattints rá, Nagyi! – Országos képzési program az időskorúak internethasználatáért
  • Vodafone Magyarország Zrt.- Vodafone a nők biztonságáért

A MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat díjátadó gálájára a  MAF „Partnerség.Hatás.Innováció. 2012 konferenciájának záró programjaként kerül sor 2012. október 4-én.

A döntőbe jutott programok részletes listája a MAF weboldalán tekinthető meg.

 

Partnerség. Hatás. Innováció. 2012 konferencia

A Magyar Adományozói Fórum október 4-én rendezi meg a Partnerség. Hatás. Innováció. 2012 konferenciát, amelynek fővédnöke Balog Zoltán, Emberi Erőforrások Miniszter.

A hazai vállalatokat és non-profit szervezeteket tömörítő Magyar Adományozói Fórum konferenciája az egyetlen olyan szakmai rendezvény hazánkban, amely a társadalmi befektetéseket állítja középpontba.

Az idei konferencia alkalmával az üzleti, a non-profit és állami szektor támogatások iránt elkötelezett szakemberei a vállalatok és a civil szféra együttműködésének kérdéseit, valamint a vállalati önkéntesség jelenlegi gyakorlatát és lehetőségeit vitatják meg a kerekasztal beszélgetések és az előadások során.

A konferencia főbb témái:

  • Milyenek a vállalatok és a civil szervezetek együttműködésének jellemzői? – A MAF 2012 tavaszán végzett kutatási eredményeinek bemutatása.
  • Win-win – Miként alakítsunk ki sikeres és eredményes vállalati-civil partnerséget?
  • Hogyan hitelesíthető a felelős vállalati támogatási gyakorlat? – Bemutatkozik MAF Felelős Támogató védjegy.
  • Változásmenedzsment. – Nagyvállalati tapasztalatok a társadalmi befektetések fejlesztése terén 2012-ben.
  • Elkötelezettség, bevonás, elismerés – a vállalati önkéntesség stratégiai kérdései motivációs szemszögből.
  • Vállalati önkéntesség a társadalmi befektetések tükrében.

A konferencia részletes programja és a jelentkezéssel kapcsolatos információk a Magyar Adományozói Fórum weboldalán olvashatók.

 

Forrás: donorsforum.hu