Álújságírók: áldás vagy átok?

A public relations szakmában régóta kardinális kérdés, hogy egy-egy sajtótájékoztatóra kit hívjanak meg. Ugyancsak régóta szerepel eldöntendő kérdésként, hogy a sajtótájékoztatóra érkező újságírók közül ki a kívánatos vendég,s ki nem.  A kommunikációs szakemberek számtalanszor vitatkoztak már erről a kérdésről. A public relations szakma számos szereplője úgy véli, hogy ennek eldöntéséhez nagy szakmai tudásra, és tapasztalatra van szükség. A kérdésben egy új vélemény, a vitához új hozzászólás született. Szerkesztőségünk a szerző engedélyével közli a neonoir.hu blogján megjelent véleményt.

 

 

Álújságírók: áldás vagy átok?

Nemrégiben készített az RTL2 riportot a sajtóeseményekre besurranó „újságírókról”. A jelenség nem ismeretlen, azt hiszem, hogy a riportban megszólaló hölgyet sokan ismerjük (hiába a paróka), de ő nem az egyetlen, akit megvendégelhetünk egy-egy esemény kapcsán. Az álújságírók, menzások, házmesterek, szendvicszabálók, PacManek sajnos a munkánkhoz tartoznak. De kinek fontos, hogy ott legyenek – biztos, hogy az ügynökségnek?!

Mindannyian szeretjük, ha tele van a terem egy-egy sajtótájékoztatónkon, ha már szinte le se tudnak ülni az újságírók, igaz? De az esemény sikerét a nap végén csakis a megjelenések száma és minősége határozza meg. Ügynökségi szemmel tehát elvileg mindegy, hogy ott vannak-e a „házmesterek” – ameddig viselkednek, és már-már észrevétlenül töltik meg a zsebükbe rejtett nejlonzacskókat a svédasztal tartalmával. Viszont az igazság az, hogy nagyon kevés az olyan pr-es (talán nincs is), aki karrierje alatt mindig érdekes, hírértékű eseményeket szervezhet – és néha meglehetősen nehéz dolog a helyszín megtöltése, így néhány esetben jó, ha ott vannak (és mi a helyzet a másik kedvenc csoporttal, a sales-esekkel? Bizony, bizony ők is előszeretettel látogatnak sajtóeseményeket – ez a munkájuk része, de róluk majd egy másik posztban).

Ha a KPI és úgy általában a reális elvárások nincsenek meghatározva, előfordul, hogy a „menzások” ellepik a rendezvényt – ez nincs rendben így, de álszentség lenne azt állítani, hogy nem ez a mai magyar valóság. Számos sajtótájékoztató olyan témával foglalkozik, ami nem elég érdekes az újságírónak, vagy ugyanúgy megkaphatnak minden információt egy közleményből és felajánlott háttérinterjúból. Mégis tömegével szervezzük a sajtóeseményeket, akár tubusos fafogó-nagykereskedőknek, vagy otthoni dugóhúzó-matricázó szolgáltatásnak. Teljesen feleslegesen. Meg lehetne csinálni úgy is, hogy legyen valódi hírértéke? Persze! A gond az, hogy többnyire már adott keretben kell gondolkodnunk – javasolhatunk helyszínt, és mondjuk dátumot; de azt hogy mi legyen a fókuszban, ki mit mondjon, azt sokszor már nem az ügynökség határozza meg – és ilyenkor nem akkora tragédia, ha az álújságírók növelik a létszámot. Ráadásul az esetek nagy részében az ügyfeleknek se ártanak, hiszen – mivel az ő felettesük is többnyire ott van a tájékoztatón (esetleg épp a nagyfőnök tartja), és/ vagy olvassa a follow-up riportot – nekik jó, ha sok a résztvevő.

Mit tehet egy pr-es ilyen esetben:

Beengedi őket az eseményre, és szemet huny felettük

Megkéri, hogy várjanak kezdésig a visszajelezettek megérkezésére, és a fennmaradó szabad helyek függvényében beengedi őket

Ezekben az esetekben kockázat: több étel és ajándék fogy majd, érdemi megjelenés nélkül

Vannak azonban olyan esetek, amikor szerencsére mindenki tisztában van a sajtótájékoztató lehetséges outcome-jával, és ismeri a célújságírókat, illetve az egyes sajtótermékeket (sajnos ez közel sem olyan jellemző, mint kellene) – ilyenkor nem kell a parasztvakítás a székeken ücsörgő  PacManekkel, akik teljesen feleslegesen vannak ott. Ideális esetben minden sajtóesemény ebbe a kategóriába tartozna, de ehhez megfelelő ügynökség és megfelelő ügyfél szükséges – aki a pr-esben nemcsak “meghosszabbított kezet” (és rendezvényszervezőt) lát, hanem gondolkodó embert, akire valóban tanácsadóként tekint. Ha az ügynökség más témát, más fókuszt, vagy más megvalósítást javasol, célszerű elgondolkodni az ötleteiknek, hiszen (és részben ez a lényege a külső ügynökségnek) ők más, objektív szemszögből is meg tudják vizsgálni a tervezett eseményt.

Ilyenkor mit tehet az ügynökség az álújságírókkal:

A meghívóban jelzi, hogy csak a címzett számára szól (nem átruházható – így viszont elveszíthet valódi újságírókat, akiket érdekelne a téma)

Ha a meghívásra álújságíró jelentkezik, akkor visszautasítja udvariasan a jelentkezést

Ezekben az esetekben kockázat: kevesen lesznek a rendezvényen

Annak érdekében, hogy megkönnyítsük saját munkánkat és csökkentsük az ügyfél költségvetését a leghelyesebb felmérni az esemény várható jelentőségét. És muszáj, hogy a megbízó is tisztában legyen a tájékoztató relevanciájával és a megjelenési lehetőségekkel. Fontos, hogy minden esetben (a megbízó bevonásával) pontos tervezés és megbeszélés előzze meg a vendéglista véglegesítését, és a rendezvény regisztrációs, beengedési metódusát is. Tájékoztassuk ügyfelünket a realitásról és a lehetőségekről, ő pedig döntse el, hogy mit szeretne: sok embert az eseményen, amivel adott esetben jó benyomást tehet felettesére, vagy kisebb, de csakis témába vágó újságírók számára nyitott rendezvényt. 

Az egész tervezés, őszinteség és csapatmunka kérdése.

 

Forrás: aziksz.blog.hu / virag.NeoNoir