Az első e-könyv hét Magyarországon

Kortárs szépirodalom Ünnepi Könyvheti újdonságai e-könyvben. A magyar kortárs irodalom meghatározó szerzői beleegyezésüket adták, hogy a nyomtatott változattal egyszerre jelenhessenek meg műveik e-könyvben. Magyarország vezető szépirodalmi kiadója, a Magvető Ünnepi Könyvhétre megjelenő újdonságai először érhetőek el digitális változatban. Az e-könyvek forgalmazását a Bookline és a Líra által idén márciusban alapított eKönyv Magyarország Kft. végzi a www.ekonyv.hu weboldalon.

„Az ország kiemelkedő alkotóinak döntése szimbolikusan is értelmezhető. Ha Esterházy Péter, Závada Pál, Garaczi László, Nádasdy Ádám, Takács Zsuzsa, Szabó T. Anna és Szilasi László úgy döntöttek, hogy a megjelenéssel támogatják a digitális könyvterjesztést, az mindenképpen üzenet a szakmának, és jó hír az elektronikus tartalmakra váró közönségnek. A Magvetővel kötött megállapodásunk értelmében a könyvheti címek mellett a teljes kortárs katalógus digitalizálása is folyamatban van.” – nyilatkozta Weiler Péter, az eKönyv Magyarország társ-ügyvezetője.

Az Ünnepi Könyvhét közel félévszázados múltra visszatekintő antológiái, a Körkép és a Szép versek is idén először kaphatók digitálisan. Így kortárs klasszikusok és olyan nevek, akiket csak eztán fog megtanulni az irodalmat olvasó közönség, is először jelennek meg ekönyvben.

Az ekonyv.hu jelenleg béta fázisban, azaz nyilvános tesztüzemben működik, jelenleg 3000 idegen nyelvű és közel 100 magyar cím érhető el az áruházban. A Bookline.hu Nyrt. és a Líra Könyv Zrt. közös tulajdonaként működő cég, hétről-hétre bővíti a címek számát, és a német txtr GmbH partnere révén fejleszti a rendszert. Az ekonyv.hu hamarosan elérhető lesz iPhone telefonon, sőt iPad-en is, amin a titkosított könyvek vásárlását, és azok olvasását is megoldották a szakemberek.
A 2010. március elején alakult a Bookline.hu Nyrt. és a Líra Könyv Zrt. közös leányvállalata, az eKönyv Magyarország Kft. A cég komoly nemzetközi partnereket tudhat a háta mögött:
A berlini székhelyű TXTR cég Európában elsőként kötött együttműködési megállapodást az eKönyv Kft-vel az általuk kifejlesztett SIM kártyás kapcsolattal is rendelkező ekönyv-olvasó terjesztésére és a mögöttes technológia exportjára. A TXTR platform előnye, hogy a vásárlás nemcsak az eKönyv Magyarország weboldalán, hanem az olvasón, sőt iPhone és iPad alkalmazása révén akár mobiltelefonon is megtörténhet, a letöltött könyveket pedig minden olyan olvasón lehet majd olvasni, ami a platform által használt Adobe szabványt ismeri.

Az eKönyv Magyarország másik nemzetközi szövetségese, a Hanseatische Gesellschaft für Verlagservice Németország egyik nagy múltú informatikai cége, amely kifejezetten a kiadók támogatására jött létre. A logisztika, a papír megrendelések bonyolítása mellett az összes technikai jellegű feladatot is a HGV végzi partnereinek, így az e-könyvek előállítása és a file-ok tárolása és titkosítása is rajtuk keresztül történik majd.

Az eKönyv Magyarország további célkitűzése, a hazai kiadók szellemi termékeinek digitális terjesztése, hogy azokat a megfelelő titkosítás és kereskedelmi technológia alkalmazásával a lehető legjobb minőségben juttassa el az olvasóhoz.

Forrás: Bookline.hu

CCO/FPI info