Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” A felelősségvállalás jegyében

Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” a felelősségvállalás jegyében – Konferencia és kiállítás

Páratlan társadalmi összefogás tapasztalható az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” konferencia körül.

 

Eddig mintegy 33 szervezet, köztük a nonprofit szektor képviselői, a legkülönfélébb gazdasági szakmai szervezetek, a megújuló energiákban, hulladékgazdálkodásban, környezetvédelemben érdekelt gazdasági és érdekvédelmi szervezetek, szövetségek, az alternatív, megújuló energiák elterjedésében érdekelt szervezetek, ipari és kereskedelmi kamarák stb. karolták fel a fenntartható fejlődés témájának nemzeti szintű megvitatását. Szokatlanul sok média is csatlakozott a rendezvényhez.

Az ENSZ által szervezett 1992-es riói és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozót majd 2012-ben követi a következő globális eszmecsere. Az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” konferencia 2010-ben e világtalálkozók közé betagozódva, a magyar fenntartható fejlődésért tevő, cselekvő, felelősen gondolkodó és élő emberek, cégek, szervezetek évről évre visszatérő találkozója kíván lenni.

 

 

 

 

Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” a felelősségvállalás jegyében – Konferencia és kiállítás
Időpont:   2010. november 18-19. (csütörtök-péntek)
Helyszín:   Balatonalmádi, Hotel Ramada

A konferencia fő kérdéskörei:
1. Fenntartható társadalom, fenntartható gazdaság (energia)
2. Klímaváltozás, környezetvédelem, zöldülő üzlet
3. Az üzleti szektor felelőssége
4. Felzárkóztatás, esélyegyenlőség
5. Gondolkodásmód-, értékváltás  (tudatos létezés, egészségügy, oktatás)

A kiállítással egybekötött konferencia előadói,  a tudomány, oktatás, nonprofit szektor, üzleti élet kiválóságai, írók, filozófusok, s nem utolsósorban a kormány felelős döntéshozói, fontosnak tartják a fenntartható fejlődés minden vetületének, területének átfogó, nemzeti szintű megvitatását, a problémák megbeszélését, a megoldások keresését, a párbeszédet.

“Sokkal többen vagyunk, mint gondolnánk, akik felelősséget éreznek a jövőért, s ezért aktív, cselekvő módon tesznek is érte. Sokan, de még nem elegen, ahhoz, hogy megforduljon a fenntarthatatlan, a földet, a természetet tönkretevő, a klímát megváltoztató, egymásnak ártó magatartás és gondolkodásmód, s átalakuljon az élet itt a földön fenntarthatóvá, minden élőlény, köztük minden ember létezéséhez alkalmassá.” – mondta Demcsák Mária, a  konferencia szervezője.

Jöjjön el Ön is, legyen aktív, cselekvő előmozdítója a fenntartható fejlődésnek!

Részletes tematika és információk a regisztrációs feltételekről, a kiállítási és előadási lehetőségekről: www.fenntarthatosagicsucs.hu weboldalon.

Regisztrációs kedvezmények: Szakmai Partner szervezeteink tagjai számára a részvételi díjból 20% kedvezményt biztosítunk.
Kérjük, a megjegyzés rovatban legyen szíves feltüntetni, mely szervezet tagjaként regisztrál kedvezménnyel.
A tanárok, diákok, magánszemélyek, civil szervezetek képviselői 30% kedvezménnyel vehetnek részt a rendezvényen.

Szervező:
Piac és Profit Konferenciaközpont
telefon: +36 1 239 9597, fax: +36 1 239 9595,

e-mail:  konferencia@piacesprofit.hu, vsiko@piacesprofit.hu