Folytatódik a CSR Roadshow

A baon.hu, a Brandtrend. hu-ra hivatkozva jelenti: A Magyar Public Relations Szövetség és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megrendezi CSR témájú rendezvényét a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.

A vállalati felelős magatartást népszerűsítő rendezvénysorozat 2010-ben Székesfehérváron vette kezdetét azzal a céllal, hogy a public relations szakmai ismereteknek és a felelős vállalati/vállalkozói magatartásnak biztosítson bemutatási lehetőséget, írja a brandtrend.hu.

A rendezvény arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a környezeti és társadalmi elvárásoknak való megfelelés napjainkban nem csupán a multinacionális cégek kizárólagos feladata, hiszen a társadalmi felelősségvállalás az egyén, a vállalatok és az állam szintjén egyaránt fontos. Ezen kívül rávilágít arra is, hogy a vállalatvezetés miként építheti be működésébe a CSR szemléletet, és abból milyen előnyei származhatnak (versenyképesség, hírnév, új piac teremtés, teljesítmény- és eredmény javulása, kockázatkezelés stb.).

A mostani szakmai nap előadói dr. Szeles Péter, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke, Lakatos Zsófia, a Hill & Knowlton Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Macher Endréné, a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója. Az előadások elméleti és gyakorlati kereteket nyújtanak a téma megértéséhez, illetve példákat is felvonultatnak a vállalati felelősség kézzelfogható előnyeinek és vállalkozói lehetőségeinek bemutatásához.
A cikk a hirdetés után folytatódik

Az előadásokat követően a CSR Consulting Group képviselői minden résztvevő vállalkozó számára konzultációs lehetőséget biztosítanak, hogy a téma iránt érdeklődő kkv-k vezetői gyakorlati segítséget, útmutatást kaphassanak saját felelős tevékenységeik megvalósításához, és esetleg – azok későbbi – szakmai támogatásához is.

Az eseményre a Szegeden, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában május 10-én, 10.00 órai kezdettel kerül sor.

Forrás:  brandtrend.hu / baon.hu