Harmadszor PR Akadémia, idén Sopronban – három téma – három nap

Sikeresen lezajlott a III. PR Akadémia. Az idei PR Akadémiának Sopron, a Nyugat-magyarországi Egyetem adott otthont. A három nap alatt három témát jártak körbe az előadók és résztvevők.Sikeresen lezajlott a III. PR Akadémia. Az idei PR Akadémiának Sopron, a Nyugat-magyarországi Egyetem adott otthont. A három nap alatt három témát jártak körbe az előadók és résztvevők. Lapunk, a CCO Magazin korábban már beszámolt az esemény programjáról.

 

A III. PR Akadémia

A Magyar Public Relations Szövetség, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a soproni önkormányzat közös rendezésében megszervezett kommunikációs szakmai fórumot Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség elnöke nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy “Segítünk az embereknek megérteni egymást.

Az első napon a közönség által is jól ismert szóvivők, például Kovács Zoltán kormányszóvivő mondták el a szóvivők személyes tapasztalatait. A második napon az üzleti kommunikáció és az etika viszonyáról, összeütközéseiről beszéltek az előadók. Az egyik legkiemelkedőbb előadást ezen a napon – az MPRSZ új örökös tagja – Dr. Rácz Gábor tartotta. A harmadik napon a modern települési kommunikáció aktuális problémáit és megoldásait elemezték az előadók. Az előadásokat a PR Akadémia hagyományainak megfelelően szabad viták követték, hagyományosan Sárosi Péternek, az MPRSz örökös tagjának vezetésével.

Az előadásokat a PR Akadémia hagyományainak megfelelően szabad viták követték, hagyományosan Sárosi Péternek, az MPRSz örökös tagjának vezetésével.

A PR Akadémia főszervezője Sós Péter János szerint az esemény célja ezúttal is, hogy "a szakmai előadások mellett kötetlen találkozási és hálózatépítési lehetőséget nyújtson a szakmai kezdői – egyetemisták-főiskolások, már dolgozó juniorok – és vezetői között."A PR Akadémia főszervezője, Sós Péter János szerint az esemény célja ezúttal is, hogy “a szakmai előadások mellett kötetlen találkozási és hálózatépítési lehetőséget nyújtson a szakmai kezdői – egyetemisták-főiskolások, már dolgozó juniorok – és vezetői között.”

13576000 1755905644621621 6758320908237241679 oIIIPRAkademiaA PR Akadémia főszervezője Sós Péter János szerint az esemény célja ezúttal is, hogy "a szakmai előadások mellett kötetlen találkozási és hálózatépítési lehetőséget nyújtson a szakmai kezdői – egyetemisták-főiskolások, már dolgozó juniorok – és vezetői között."A megnyitón adta át Lakatos Zsófia, az MPRSZ elnöke az elismerést az MPRSZ új örökös tagjainak, Galánfi Csabának és Dr. Rácz Gábornak.

Az elismerés átadásakor Lakatos Zsófia hangsúlyozta, hogy „ A közelmúlt eseményei, pl. a BREXIT megmutatták, hogy a public relations nemcsak jóra, hanem rosszra is használható – és ez a pr-szakemberek nagy felelőssége. Ezért kérek mindenkit, és ez talán a PR Akadémia egyik fontos tanulsága, hogy a szakmánkat lelkiismeretesen, az emberek, a cégek és az intézmények kölcsönös, jobb megértésére használjuk.”

A PR Akadémia története dióhéjban

1995-ben rendeztek először Magyarországon PR Akadémiát. Ez volt a CEPRA, a kelet-európai országok szakembereit vendégül látó Central European Public Relations Academy.

2007-ben rendezte meg először az MPRSZ a csíkszeredai Sapientia Egyetemmel közös nyári pr-egyetemét, ahol azóta is érdeklődés mellett került sor erre a szakmai rendezvényre.

Az MPRSZ erről a következőt nyilatkozta “A Magyar PR Szövetség új elnöksége 2014-ben úgy döntött, hogy a kezdeményezést Magyarországon is érdemes folytatni – ám ezúttal már a legfelsőbb szakmai szinten. Az első nyári PR Akadémiát 2014. július 7. és 9. között rendezte meg a Magyar Public Relations Szövetség, a Pécsi Tudományegyetemmel közösen – mivel új minőséget kívánt teremteni a public relations hazai kommunikációjában.” A hagyomány idén Sopronban folytatódott. 

Sikeresen lezajlott a III. PR Akadémia. Az idei PR Akadémiának Sopron, a Nyugat-magyarországi Egyetem adott otthont. A három nap alatt három témát jártak körbe az előadók és résztvevők.

 

A III. PR Akadémiáról készült fényképeket az MPRSZ biztosította lapunk a CCO Magazin számára.