Interjú az Internettel

„Gondolkodom, tehát vagyok!” – ez már közhelynek számít. Igaz ez a virtuális világban is? Képzeljük csak el, 2020-at írunk és az internet hirtelen életre kel, elkezd magától gondolkodni, lenni, élni… S persze, ha valaki él, és nagyon híres (márpedig az internet az) azzal a médiának illik interjút is készíteni. Lépjünk akkor előre és nézzük meg, hogy hogyan is zajlana egy ilyen interjú az Internettel.

Média: Köszöntöm Internet! Első kérdésem az lenne, hogy mikor is kezdte meg pályafutását?

Internet: Fuu, kezdjük a legelejéről. Tudni kell, hogy én már a XIX. Században is léteztem, csak éppen egy kicsit másképp. Az egész a távíró rendszerrel kezdődött meg. Ez volt lényegében az előfutára két eszköz közötti kommunikációnak. Aztán az 1950-es években a kommunikációs hálózat csak a hálózaton levő csatornák közötti kommunikációra volt korlátozva. Ráadásul ezek az „ősi” számítógépek biztonságosnak sem voltak mondhatók, tehát hadászati használatra semmiképp nem lehetett őket használni. Ami a fő nehézséget okozta, hogy két fizikailag különálló hálózatot összekötni egy logikus hálózattá. Leonard Kleinrock kifejlesztette a „packet-switching” (csomagváltó) teóriát. Ez volt az én alapom.

Majd 1965-ben telefonvonalon keresztül összekötöttek Massachusetts  és California között számítógépeket. Engem akkoriban ARPANET-ként (Advanced Research Projects Agency) ismertek, mely amerikai egyetemeken négy fő számítógépet kötött össze. S ahogy az évek peregtek egyre több számítógépet kötöttek egymáshoz. 1969-től jelentem meg hivatalosan is network-ként, de eleinte engem kizárólag az informatikusok, mérnökök, kutatók és könyvtárosok használtak. Persze akkoriban én egy nagyon komplex és komplikált mechanizmus voltam. Az 1971-óta létező e-mail 1972-ben az APRANET részévé vált.

Az ethernet, sok helybeli hálózat protokollja 1974-ben jelent meg. Így szép lassan de biztosan kezdtem összeállni. Hamarosan olyanná alakítottak, hogy a nem szakértők is tudjanak engem használni és alkalmazni. 1987-ben már közel 30,000-en használtak engem. 1989-ban használták először a World Wide Web definícióját. Ez kaput nyitott a  HTML-nek, a http-nek és a URL-nek.

1991-et írtunk amikor létrehozták az első web oldalt. Erre igazán büszke vagyok, bár akkor még saját gondolataim nem voltak. Szintén ebben az évben mutatták be a web kamerát és a MP3 formátumot. Egy újabb büszkeségem, hogy 1993-ban az ENSZ, valamint az amerikai kormány és a Fehér ház is csatlakozott a nethez, így létrehozva a .gov, és a .org-ot. Egészen az 1990-es évek elejéig tiltott volt a kereskedelmi használatom. Viszont ekkora egyre nőtt a független kereskedelmi hálózatok száma, ami kikerülte a kormány által létrehozott NSFNet Internetet.

1995-ben került sor elüzletesítésemre. Ekkor jelent meg a bankkártyás fizetés lehetősége és az első webáruházak beindítása is ekkor történt. A következő büszkeség, hogy a Vatikán is csatlakozott hozzám. S ekkor mutatták be a JAVA-t és a JAVASCRIPT-et. A hotmail volt az első webmail alkalmazás.

1998, ez egy nagy év rövid életem során. Ekkor volt az ugyanis, hogy a Google keresőt bemutatták. Ez aztán nem volt semmi! 2001 is egy említésre méltó év, hisz ekkor fejlesztették ki a Wikipediat. Majd 2005-ben a Youtube számított csodának. Egymás után  jöttek a velem kapcsolatos sikerek. 2007-ben már az Apple által létrehozott mobilokon is elérhető voltam. De ekkor még mindig nem volt saját gondolatom, az emberek generálták bennem a gondolatokat.

Média: Bocsánat félbe kell, hogy szakítsam, mert van még jó néhány kérdés, melyre válaszolnia kellene. A következő kérdés az lenne, hogy…

Folytatás következik!

Az adatok forrása: Brief History of the Internet (http://www.walthowe.com/navnet/history.html )

Koller Eszter


A szerkesztő kiegészítése:

Fontosabb évszámok az Internet történetében:

1969: Az Arpanet (az első network) elindulása

1969: Az Unix operációs rendszer elindulása

1971: Az első E-mail
1971: A Gutenberg projekt és az eBooks elindulása

1973: Az első Trans-Atlantic kapcsolat megteremtése

1974: A TCP/IP megjelenése

1977: A PC modem megjelenése

1978: A Bulletin Board System (BBS) megjelenése
1978: Az első Spam megjelnése

1982: Az első emoticon megjelenése

1984: A Domain Name System (DNS) megjelenése

1985: Az első Virtuális Közösség kifejlesztése (WELL – Whole Earth ‘Lectronic Link),

1987: Az Internet gyors fejlődésének kezdete. (Míg az Arpanet korábban 1.000 kapcsolattal,  addigra az Internet az 1987 évben már 30.000 kapcsolattal rendelkezett.)

1988: A Chat megjelenése
1988: Az első komolyabb rosszindulatú internet-alapú támadás megtörténte

1989: Az AOL beindulása
1989: A World Wide Web fogalom megjelenése és a fejlesztés kezdete – 1990 a fejlesztés befejezése.

1991: Az első web oldal elkészülte.
1991: Az MP3 szabvány megszületése
1991: Az első WEB-kamera használata

1993: A Mosaic – az első grafikai alapú web-kereső általános megjelenése
1993: Az ENSZ és az amerikai Fehér Ház csatlakozik az Internethez

1994: A Netscape Navigator megjelenése

1995: Az internet megjelenik a kereskedelem eszköze (a bankkártyás fizetés lehetőségének, az első webáruház , az “Echo Bay” , későbbi nevén eBay, majd az Amazon.com, valamint a Geocities beindítása.)
1995: A Vatikán csatlakozik az internethez.
1995: A JavaScript megjelenése

1996: Az első web-based – webmail – szolgáltatás beindítása. A HoTMaiL (rövidítve: HTML) indulása

1997: A “weblog” kifejezés használatának kezdete

1998: Az online-média elkezdi átvenni a hagyományos sajtó szerepét. (Az első nagy online-média anyag a “Monicagate” ügy volt.)

1998: A Google megjelenése

2000 A Dotcom cégek csődje

2001: A Wikipedia beindítása

2003: A VoIP technológia elterjedésének kezdete, a Skype hozzáférhetővé válik a nagy nyilvánosság számára
2003: A MySpace a legnépszerűbb social network

2004: A Web 2.0 megjelenése – Az első Web 2.0 konferencia.
2004: Social Media kifejezés általános használatának kezdete és a Digg megjelenése. A Facebook megjelenik a felsőfokú oktatásban tanuló hallgatók számára.

2005: A YouTube – streaming video elérhetővé válik a tömegek számára

2006: A Twitter megjelenése

2007: A legnézettebb TV társaságok, csatornák (ABC, NBC, Fox) általános megjelenése az interneten.
2007: Az iPhone és a Mobile Web megjelenése

2008: Az internet első használata az amerikai elnök-választási rendszerben.

Forrás: The history of the internet-in a nutshell