Nyomtassunk magunknak új szerveket!

A címben szereplő felszólítás hihetetlennek tűnik. Emberi szerveket kinyomtatni? Nos a CES 2016-on kiderül a 3D-nyomtatás jövője a gyógyításban és azon túl.A címben szereplő felszólítás hihetetlennek tűnik. Emberi szerveket kinyomtatni? Nos a CES 2016-on kiderül a 3D-nyomtatás jövője a gyógyításban és azon túl.

 

 

Eldőlt: a jövő piaca a 3D-nyomtatásé

A térben történő nyomtatás technológiai fejlettsége elérte azt a szintet, ahol a mindennapos dolgoktól az egészen extrém tárgyakig már bármit kinyomtathatunk. Az eszköz és a bele való „tinta” még persze meglehetősen drága, így egyelőre csak ipari keretek között alkalmazzák, az előállított termékekben azonban nem válogatnak. Nyomtattak már autót, ruhát, sőt emberi szöveteket is, a CES 2016 kiállítói viszont még ennél is merészebb dolgokat ígérnek az idén már 2500 négyzetméteres, 60 kiállítót felvonultató bemutatótérre.

A transzplantációra váró betegeknek egyénre szabott szervek készülhetnek, gyógyszereinket otthon is előállíthatjuk, és ha megéhezünk, netán új autóra vágyunk, csak megnyomunk egy gombot. Futurisztikusnak tűnik, de napjainkban ez már mind a valóság része. A 3D-nyomtatás fénysebességgel fejlődik, sokan egyenesen a jövő iparának tekintik, és a számítógéphez hasonló sikertörténetet jósolnak neki.

„Becslések szerint jövőre csak 150 000 új 3D nyomtatót vásárolnak világszerte, de 15 év múlva egy teljesen hétköznapi dolognak számít majd. Bárkinek lehet belőle otthon, és kedvére gyárthatja magának az eszközöket, bútorokat, lényegében bármit, ami csak eszébe jut.” – jósolta a CES-t szervező CTA (Consumer Technology Association) vezető közgazdásza, Shawn DuBravac. Az amerikai elemző szavai nem túlzóak, a technika tényleg nem szab majd határt a képzeletnek, csak győzzük kivárni!

A 3D nyomtatókat a fogyasztói társadalom számára készített termékeken túl a tudomány is bátran használja, hisz a technológiát az építőipar és autógyártás mellett már az egészségügyben is alkalmazzák, méghozzá a legelképesztőbb módokon. A művégtagok gyártása csak a jéghegy csúcsa, a mindennapos gyakorlatban megjelentek az eddig fellelhető változatok tartósabb, erősebb és még egyénre szabottabb alternatívái, melyeket nem csak embereknek, de házi kedvenceknek is elkészítenek. A szövet- és szervgyártás már komolyabb terület, hiszen a gyors átültetésre váró betegek problémáját is orvosolja, ez a technika szintén nem álom többé. Ráadásul az idegen szerv kilökődése sem lehet akadály, hiszen az ember saját szövetéből is képesek létrehozni a legyártott szerveket. Nem kell persze megvárni, míg megtörténik a baj, ha egy családban például magas a szívrohamon átesettek száma, az egészséges fiatalok saját őssejtjeikből új szívet is készíttethetnek maguknak.

A kivizsgálással és folytonos újraíratással járó gyógyszerbeszerzés problémájára is megoldást nyújtanak a jövő nyomtatói, hiszen fogyasztható és hatóanyagaiban az eredetivel megegyező gyógyszereket is készítenek már általuk. Az Amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszer Ellenőrző Hatóság által is jóváhagyott termékek jelentik az otthoni gyógyítás következő szintjét, hiszen a gyógyszerek akár el is térhetnek a szabványtól, és egyénre szabottan gyárthatjuk le őket a megfelelő adatok megadásával.

A 2016-os CES-t szervező CTA (Consumer Technology Association) egy rövid videóban foglalta össze, mi vár a januári rendezvény látogatóira, ha felkeresik a 3D-nyomtatásra fókuszáló, 2500 négyzetméteres kiállítóteret.

A soron következő CES-t 2016. január 6–9. között rendezik Las Vegasban. A kiállítás és szakmai találkozó közel 100 ezer négyzetméteren, több mint 3600 kiállítónak ad helyet, akik legtöbbször itt mutatják be a világon először legújabb termékeiket és szolgáltatásaikat a fogyasztói elektronika teljes ökoszisztémájából.

A CES a globális fogyasztói elektronikai ipar legnagyobb éves seregszemléje. A CES már több mint 40 éve a fejlesztők és az úttörő technológiai újítások legfontosabb globális színpadát jelenti. A tech szupershow a technológiai ipar minden szegmensének teret kínál. A CTA (Consumer Technology Association) a 285 milliárd dolláros amerikai szórakoztató elektronikai ipar elsőszámú szakmai szervezeteként szponzorálja és szervezi a CES kiállítást, ahová a világ üzleti vezetőit, úttörő gondolkodóit invitálja, bemutatva az iparág legrelevánsabb trendjeit.

Forrás: CES Sajtóközlemény