Lapunk a CCO Magazin korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a SMART 2016 szervezői előadókat keresnek. legfrissebb hírünk most az, hogy az idei SMART 2016 európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án. A több mint 13 országot átölelő innovációs versenyének döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében.
A korábbi években megszokott tematikán túl, emellett SMART 2016 közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig.
A SMART 2016 főbb témái
A SMART 2016 közel 100 külföldi és hazai előadó segítségével járja körbe az okostechnológia és a digitalizáció életünk minden területét átszövő hatásait. Szó lesz többek között az okosvárosokról, a digitális egészségiparról, az okos járművekről, az e-közigazgatásról, a kiberbiztonságról, illetve az internetes innovációról. A résztvevők továbbá olyan húsbavágó kérdésekre is választ kaphatnak, hogy milyen lesz Budapest 30 év múlva, hogyan robbantotta fel a digitalizáció a vállalati kommunikációt, vagy miért az emberi agy Magyarország egyetlen erőforrása.
A további részletekért – a programért – kattintson ide.
Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
A Telekom 13 országot átölelő innovációs versenyének (Telekom Innovation Contest) döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig.
“A Deutsche Telekom számára a startupok az új elképzelések fontos forrását jelentik, folyamatosan keressük az újító szellemű vállalkozókat. Várakozással tekintünk a budapesti Expóra, ahol bizonyára sok briliáns elme találkozik majd” – mondta Dr. Heinrich Arnold, a Telekom innovációért felelős igazgatója és a Telekom Innovation Laboratories nemzetközi vezetője.
A Telekom nemzetközi innovációs versenyén 13 ország – köztük Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország és Magyarország – legjobb startupjai szállhatnak ringbe. A verseny döntőjének idén a budapesti SMART 2016 konferencia ad otthont, a fináléban a 10 legjobb csapat mérkőzik meg a Telekom nemzetközi startup szakemberei előtt.
Magyarország egyetlen erőforrása az agy
A SMART 2016 a nemzetközi innovációs verseny mellett közel 100 külföldi és hazai előadó segítségével járja körbe az okostechnológia és a digitalizáció életünk minden területét átszövő hatásait. Szó lesz többek között az okosvárosokról, a digitális egészségiparról, az okos járművekről, az e-közigazgatásról, a kiberbiztonságról, illetve az internetes innovációról.
A résztvevők továbbá olyan húsbavágó kérdésekre is választ kaphatnak, hogy milyen lesz Budapest 30 év múlva, hogyan robbantotta fel a digitalizáció a vállalati kommunikációt, vagy miért az emberi agy Magyarország egyetlen erőforrása.
Nyugdíjazzák a bankokat a fintech startupok?
A konferencián számos már sikeres techcég is beszámol tapasztalatiról. A budapesti fejlesztő központtal rendelkező, 1,6 milliárd dollárra értékelt Skyscanner mobilfejlesztési projektjeibe enged betekintést. A Supercharge nevű magyar applikációfejlesztő cég arról tart előadást, hogy hogyan rengetik meg a New York-i albérlet piacot. A Fintech Group pedig arra mutat rá, hogy a pénzügy terén megjelenő technológiai megoldások hogyan válthatják ki rövid időn belül a klasszikus banki szolgáltatásokat.
A rendezvényen a fentiek mellett szó lesz az oktatás és a technológia viszonyáról, a robotikáról, a digitalizáció HR szakmára kifejtett hatásáról, a fejlesztők aktuális kihívásairól és a hazi startupok exportlehetőségeiről is.
A CCO MAGAZIN a SMART 2016 médiatámogatója.