Tévébe vonul a közösségi finanszírozás

Megosztjuk olvasóinkkal amit lapunk szerkesztői az insider blogon olvastak: “Tévébe vonul a közösségi finanszírozás. Úgy tűnik, hogy már a reklámos rendezvények sem mentesek a startupoktól, sőt a ez a szakma is egyre jobban érdeklődik a hazai ötletek iránt” Az insider blog munkatársa a Reklámfeszt zárórendezvényén – a HMC meetupon – járt, s erről számol be írásában:

Közösségi munkamegosztásról és közösségi finanszírozásról szólt a rendezvény, amelyben magam is részt vettem egy előadás erejéig. A téma úgy tűnik nagyon aktuális, mert a meetupok egyre többször foglakoznak vele. Az persze kérdés, hogy van-e új információ a témában, mert a Kickstarter sikertörténetek egyre kevésbé váltanak ki meglepetést a hallgatóság soraiban.

A tegnapi estében – a Creative Selector – mint a hazai közösségi finanszírozás egyik szereplője angol nyelvű előadásban tisztázta az alapfogalmakat, ami azért is fontos, mert itthon még az edukáció a legfontosabb terepe a közösségi finanszírozással foglakozó startupoknak. Guy Loury előadásának egyetlen furcsasága, hogy miközben nehezen találjuk a szavakat az új jelenségre, egy magyar közösségi finanszírozási oldal a saját definícióit angolul viszi a magyar hallgatóság elé. Az előadás egyébként rendben volt, a hallgatóság érdeklődve hallgatta mit hozott életünkbe a Kickstarter.

Az este utolsó előadása aztán komoly meglepetést tartogatott a jelenlévők számára. A magyar fogalmak tisztázása után egy olyan újdonság került bejelentésre, ami komolyan megváltoztathatja a közösségi finanszírozásról alkotott képünket. A napokban új szereplőként piacra lépő Összedobjuk.hu új eszközt vet be, az eddig használt eszköztár mellett megjelenik a crowdfunding televíziós verziója is, amelyet amerikai partnerükkel hamarosan  Kanadában indul el a rendszer. A próbaadás már elkészült itthon, sőt már le is futott televízióban, mint ahogy azt megtudhattuk a Telemédia tulajdonosától Törőcsik Jenőtől az eseményen.

A közösségi finanszírozás tehát kibővül, a televíziózás és az okostelefonok világa felé nyitnak kaput az új magyar oldal készítői, felhasználva minden összegyűlt tapasztalatot, tudást, új eszközökkel egészítik ki az eddigi kereteket, úgy látják, hogy a micropayment, az sms-fizetés jól szolgálja majd a leendő projektgazdák érdekeit világszerte. A televízió pedig azokhoz is elviszi a crowdfunding lehetőségeit, akik soha sem hallottak a Kickstarterről, indiegogo-ról, vagy a Rockethubról.

Szerző: Shy / Insider.blog