Több rádiót hallgatunk!

A GfK-Ipsos jelentéséből kiderül, hogy több rádiót hallgatunk, ugyanis az idei év eddigi legmagasabb rádióhallgatottsági mutatóit mérték júniusban.

 

Hétköznap sokan, hétvégén pedig sokat rádióztunk 2011 júniusában.

Az előző hónaphoz hasonlóan a rádiók által elért közönség aránya már stabilan 73%-ot tett ki, azaz egy átlagnapon a 15 év feletti hazai lakosság körében 6.219.000 fő hallgatta minimum 15 percet valamely rádió adását. Ez az érték az idei évben eddig tapasztalt átlagnapi elérési arányok csúcspontja.

A nyár első hónapjában tapasztalt rádióhallgatottsági növekedés elsősorban a hétköznapi rádióhallgatási szokásokban történő változásoknak köszönhető. A mostani illetve a májusi hónapban is már 77% volt az átlaghétköznapi elérés a 15 év feletti hazai lakosság körében, amely fokozatos növekvő tendenciát mutat 2011 januárja óta.

A napi rádióhallgatási görbe alapján az látszik, hogy továbbra is markánsan érvényesül a tendencia, miszerint a nyári meleg beköszöntével nagyobb arányban jellemző a rádióhallgatás már a kora hajnali órákban és ez igaz a késő délutáni időszakra is. Hajnali 6 óra előtt a lakosság 16%-a kapcsolódott be egy átlagos hétköznapon valamely rádió műsorába és délután 18 és 20 óra között közel ugyanennyien szintén hallgatták valamely csatorna adását.

A hallgatott idő mennyiségét is befolyásolja az emberek nyári életritmusa: júniusban az ilyenkor „pörgősebb” hétköznapokon többen, de rövidebb ideig, míg a kényelmesebb ritmusú hétvégi napokon hosszabb ideig hallgatták valamelyik rádióadó műsorát.

Forrás: GfK-Ipsos